Sós TiborSÓS TIBOR

Ufó kutató

Szül.: 1956, Baja
Végzettsége: Üzemmérnök
Lakhelye: Szeged

Az UFO-CONTROLL ufókutató hálózat elnöke. Alapító tagja, 8 évig elnöke, jelenleg elnökségi tagja a Magyar Ufókutató Szövetségnek.
Már több mint három évtizede amatőr ufókutatóként és videósként "az ufók nyomában járva" kezdte pályafutását. Első önálló dokumentumfilmjének megjelenése után több televíziós társaság is felkérte közreműködésre. Az általa felkutatott megdöbbentően hiteles anyagokkal azóta számos országos csatornán is találkozhattak a téma szerelmesei.

A 4D stábjaSzerkesztői közreműködésével indult 1994-ben a Szegedi Városi Televízióban a "Negyedik Dimenzió" című magazinműsor, ami 26 évig több városban a legnézettebb programok közözz szerepelt. 1994-ben szegedi központtal megalakította az UFO-CONTROLL hálózatot, mely jelenleg a hazai ufóesetek, helyszínelések kapcsán (a témában egyedülállóan), többszáz órás leforgatott videó anyaggal rendelkezik.

Az elmúlt évek munkásságát mi sem fémjelezhetné jobban, mint 4 darab 90 perces magyarországi ufóeseteket feldolgozó dokumentumfilmjének megjelenése, illetve a VIGYÁZAT UFÓK és UFÓK NYOMÁBAN illetve az UFÓKRÓL KOMOLYAN című nagysikerű könyvei, illetve DVD-je.
Országos pályázaton 2000-ben, ill. 2007-ben Nívódíjban részesült.
2001-ben eddigi munkásságáért nemzetközi PAX GALACTICANA díjat vehetett át,
2011-ben Országos Természetfilm Fesztiválon kategória első helyezést és értékes különdíjat is vehetett át.

2013-ban a szervezett ufó kutatás 20 éves évfordulója alkalmából rendezett országos konferencián, munkásságáért arany medállal kiegészített emléklapot vehetett át.


Néhány gondolat ufóügyben:

A 80-as évek végén puszta kíváncsiságból felkerestem egy idős embert, akiről az a hír járta, hogy otthonában többször is találkozott fura kis alakokkal.UFO


Szerencsémre - netán szerencsétlenségemre - egy rendkívül hitelesnek tűnő történetet hallgathattam végig. Az idős ember remegő kézzel cigarettáról cigarettára gyújtott, és többször elcsuklott a hangja, mikor felidézte a történteket. Akkor még kellő tapasztalatok hiányában, talán csak ösztönszerű megérzéssel hallgattam, de közben rádöbbentem arra, hogy ez az egész ufó-őrület mégis igaz lehet! Azóta nincs megállás.


Ma már több mint három évtizedes tapasztalata és helyszíni szemlék során több száz órás leforgatott videoanyaggal a hátam mögött nyugodtan ki merem jelenteni, hogy nem hiszek az ufókban!

Nekem szilárd meggyőződésem az ufók létezése!!!

A hiteles szemtanúk arról is meggyőztek, hogy országunkban rendszeresen zajlanak ilyen jelenségek.Idegen

Az idegen civilizáció küldöttei nem kirándulni járnak Földünkre, és nem is jótékony manók. Biztos vagyok benne, hogy egy szigorúan szabályozott program részesévé váltunk, és ezt a programot nem az ember írja.

Csak reménykedhetünk benne, hogy az emberiség számára is pozitív a tevékenységük. Nyílt kapcsolatfelvételnek pedig jelenleg nem látom értelmét. Nem vagyunk a fejlettség olyan szintjén, hogy ezt érdemes lenne meglépniük. Arról nem is beszélve, hogy ha valamilyen szinten felhasználják a Föld élővilágát, köztük az embert is, akkor az Ő szempontjukból sokkal biztonságosabb, ha a háttérben maradnak.

Külső szemlélő számára a Föld "legkártékonyabb" és legveszélyesebb élőlénye az ember. Csak addig lehetnek biztonságban (hiszen nekünk nem újabb lakókra van szükségünk, hanem a tudásukra), amíg meg nem ismerjük őket. Addig is marad a macska-egér játék, de lehet, hogy egyszer még az ufók az emberiség legnagyobb kalandjává válnak.


Sós Tibor munka közbenSós Tibor munka közben


Magamról | Ufó esetek | Filmriportok | 4D | Kiadványok | Elérhetőségek

Video